1. Égetett tégla falazatok
Az idők során talán legjobban szabványosult, de évezredek óta velünk lévő, kiselemes falazat az égetett agyag (kerámia) téglafal. Az egyes téglákat mész- vagy cementhabarccsal ragasztjuk egymáshoz, ez adja ki a téglafal mintázatát is jelentő vízszintes és függőleges fugák hálózatát. A különféle szabványméretek mind ugyanarra a formulára épültek: a tégla hossza a szélességének a kétszerese plusz a fuga mérete. Például a kisméretű tégla: 25 cm x 12 cm x 6,5 cm vagy a nagyméretű tégla: 29 cm x 14 cm x 6,5 cm.
A téglák falon belüli helyzete lehet futó és kötő. A futó helyzetű elemek hosszoldala a fallal párhuzamos, a kötő helyzetűek hosszoldala pedig a falra merőleges.
A téglakötés általános szabályai:
-
A téglák méretének illetve habarcs rétegek magasságának minden sorban egyformának kell lennie.
-
Az elemeket minden esetben átfedéssel kell rakni.
Az átfedés mértékének legalább ¼ tégla hosszúságúnak kell lennie a fal hosszában és ½ tégla hosszának a fal vastagságában.
-
Kerülni kell a negyedes vagy kisebb elemek használatát, hacsak nem feltétlenül szükséges.
-
Az egymást váltó sorokban, a kötő helyzetű tégla középvonala egybe kell essen az alatta és felette elhelyezkedő futó téglák középvonalával.
-
Az egymást váltó sorokban a függőleges fugák egy függőleges egyenest kell kiadjanak.
-
Futó sorokat csak a látható részen használunk, a fal belsejében csak kötő helyzetű téglák lehetnek.
A legjellemzőbb teherhordó falvastagságok az egytégla vastag fal (25 cm), a másfél tégla vastag fal (38 cm) illetve a két tégla vastag fal (51 cm).
Az egy tégla vastag fal kialakítható:
-
csak futó sorokból negyedes eltolással,
-
csak kötő sorokból negyedes eltolással,
-
valamint a kétféle sor váltakozásából, amit keresztkötésnek hívunk.
A legelterjedtebb másfél tégla vastag falat illetve a sokkal ritkább két tégla vastag falat úgy rakjuk, hogy a futósorok a külső oldalon minden második illetve minden sorban megjelennek. A falidomkötéseket, mint például a falvégeket vagy falsarkokat jellemzően háromnegyedes elemek beiktatásával oldjuk meg.
2. Kőfalazatok
A kőfalak is nagyon hosszú múltra tekintenek vissza, faragásuk azonban költséges és hőtechnikailag is kedvezőtlenek, így ma már leginkább csak kerítésfalként vagy például lábazatként használjuk őket.
Legősibb formájukban kötőanyag nélkül, szárazon rakták őket.
A kötőanyaggal rakott kövek jellemzően mészhabarccsal készültek.
A nem faragott köveket termésköveknek nevezzük, ezeket lehet nem rétegesen (ciklopfal) illetve rétegesen is építeni.
A faragott köveket vagy kváderköveket jellemzően azonos méretű, szabályos téglány alakúra faragott kövekből építik, jellemzően azonos sormagassággal és minden második sorban egybeeső álló hézagokkal.
A falazási szabályok a téglakötés szabályaihoz hasonlatosak:
- állóhézagok nem eshetnek egymás fölé;
- minden kő legalább két másik kőre támaszkodjon;
- minél több falvastagságot átérő kötőkövet kell beépíteni.
A habarcson kívül használatosak voltak hornyos, kőcsapos, fémcsapos illetve fémtüskés illesztések is.
