A magastetők leggyakrabban úgy hagyományosan, mint napjainkban is fa ácsszerkezetek, melyeket rendkívül változatos formavilággal és különböző hajlásszögekel lehet megvalósítani. A tetőformák jellege és meredeksége éppúgy funkcionális, mint esztétikai kérdés. A cél elsősorban nyilvánvalóan az, hogy az adott tető, az adott éghajlati viszonyok között teljesítse a tetővel szembeni legalapvetőbb elvárásokat: felülről védje az épületet az időjárás különböző hatásaival szemben: elsősorban a csapadék különböző formáitól, a széltől, a hidegtől-melegtől, egyben a falakhoz hasonlóan lehatárolja a belső tereket a tárolás, a lakó illetve egyéb funkciók számára. Maga a fedélszék a magastető teherhordó szerkezeti része, amely viseli és az alatta lévő szerkezetekre továbbítja a tető terheit.
A tetőformák talán leggyakrabban használt megoldásai a következők:
Hajlásszög szerint megkülönböztetünk alacsony illetve meredek hajlású tetőket. Jelen filmben a leggyakoribb hagyományos illetve ezen fa fedélszékek ma használatos (átmeneti) megoldásait mutatjuk be:
1. Üres fedélszék
Az üres fedélszék 5-7 méteres fesztávig alkalmazható, egyszerű megoldás. Hagyományos megoldásában a szarufapárokat a falak sárgerendáira teljes rovással támaszkodó kötőgerenda köti össze. A kötőgerendák egyben létrehozzák a födém szerkezeti rendszerét is, azaz födémmel egybeépített fedélszékről beszélünk. A szarufák végein gyakorta vízcsendesítőt is beépítettek. A vízcsendesítő és a szarufa végek jellemzően ferdecsapos beeresztéssel csatlakoznak a kötőgerendákhoz, míg a szarufák felül ollós sarokcsappal csatlakoznak egymáshoz. A teljes szerkezetet hosszirányban 3-4 szarufát összefogó viharlécek merevítik.
A szerkezet mai megoldásában az üres fedélszéket a már elkészült födémen állítják össze. Az egymástól 90-100 cm-es tengelytávra lévő szarufák egyszerű horgolással ülnek fel a födémre tőcsavarokkal lerögzített talpszelemenekre. A szaruk egymáshoz felül tompán csatlakoznak, szintén egyszerű horgolással ülve fel a taréjszelemenre. A felső szarufavégeket taréjfogópárok kötik össze, teljes rovással alátámasztva a taréjszelement.
2. Torokgerendás fedélszék
A torokgerendás fedélszék körülbelül 10 méteres fesztávig alkalmazható, ezenbelül a torokgerenda Ebben a megoldásban a szarufapárok között egy vízszintes nyomott rúd, a torokgerenda kerül beépítésre, amely közbenső gyámolításként működik és ellentart a szarufák lehajlásának. Ennek javasolt legnagyobb hossza 4 méter. A jellemző hagyományos kialakítás erre a ferdecsapos beeresztés vagy a fecskefarkú rálapolás volt. Ezen megoldások nagy hátránya, hogy pont a legnagyobb hajlító igénybevétel helyén gyengítik a szarufákat. A fedélszék a többi részen megegyezik az üres fedélszéknél bemutatottakkal.
A szerkezet ma használatos megoldásában a torokgerenda-szarufa kapcsolatokat alátámasztó gáncsfákkal illetve átmenő csavarokkal összefogott hevederekkel oldjuk meg. Az egyéb kapcsolatok ez esetben is megegyeznek az üres fedélszéknél bevált megoldásokkal.
3. Szelemenes fedélszékek
A fedélszékek egy nagy csoportjánál a szarufákat közbenső részen is alátámasztják. Ennek leggyakoribb megoldása a középszelemenekkel való alátámasztás, melyeket a főállásokban lévő oszlopokra vagy dúcokra terhelünk. Ezeket hívjuk összefoglaló néven szelemenes fedélszékeknek.
A szelemenes fedélszékek leggyakrabban használt típusa a kétállószékes fedélszék, amely 10-12 méter fesztávig használatos.A szerkezet hagyományos megoldásban a középszelemeneket a kötőgerendákra állított székoszlopok (állószékek) támasztják alá, melyeket pedig ferde dúcok támasztanak meg oldalról. A székoszlopok mellett a szarufákat összekötő fogópárak is segítik rögzíteni a középszelemenek helyzetét. Az állószékek és a középszelemenek kapcsolatát pedig könyökfákkal merevítjük.
A kapcsolatok jellemző típusai a következők:
-
a fogópárak illetve a taréjfogók fecskefarkú rálapolással csatlakoznak a szarufákhoz, a kapcsolatot átmenő csavarok is erősítik;
-
a fogópárak oszlopokkal és a középszelemenekkel való kapcsolata egyszerű rovás, szintén egyszerű rovás a taréjszelemen és a taréjfogók csatlakozása;
-
a dúcok ferde csapos beeresztéssel kapcsolódnak mind az oszlopokhoz, mind a kötőgerendákhoz;
-
A székoszlopok egyenes csappal csatlakoznak a kötőgerendákhoz illetve a középszelemenekhez;
-
a könyökfák ferde csapokkal csatlakoznak a székoszlopokhoz illetve a középgerendához;
-
végezetül a szarufák egyszerű horgolással ülnek fel a szelemenekre.
A fedélszék mai megoldásában a székoszlopok és a ferde dúcok is papucsfákra támaszkodnak. A kapcsolatok némileg egyszerűsödnek, például a fogópárvégek fecskefarkas kialakítása elmarad.
A háromállószékes fedélszék a kétállószékes verzió továbbfejlesztett megoldása, ahol a taréjszelement is alátámasztja egy székoszlop. Ezt ugyanúgy ferde dúcok támasztják oldalirányból, amelyek az alsó dúcok vonalvezetését követik valamint a fogópárokhoz átmenőcsavarral van rögzítve. A taréjszelement és a harmadik (középső) székoszlopot is könyökfákkal kötjük össze. Ez a verzió 11-13 méteres fesztávra is megfelelő megoldást kínál.
A két- illetve háromállószékes fedélszék érdekes változata a tetőtér jobb beépíthetőségét lehetővé tevő hagyományos manzárd fedélszerkezet. A manzárdos kialakítás formailag tört felületű, kontyolt tetőt jelent, amely esetében a középszelemen alatti részen sokkal magasabb hajlásszögű, afölött viszont alacsonyabb hajlású rész kerül kialakításra.
4. Függesztőműves fedélszékek
A függesztőműves fedélszékekben húzott rudakat, függesztőoszlopokat alkalmazunk a vízszintes helyzetű kötőgerendák felkötésére. Ezt a megoldást rendszerint akkor alkalmazták a múltban, mikor nem volt lehetőség az oszlopokkal történő alátámasztásra.
A jellemzően 8 méteres fesztávig alkalmazható egyszeres függesztőmű esetén a fő állásokban alakítjuk ki a kötőgerendák és a taréjszelemenek között a függesztőoszlopokat. Az oszlop felül egy átmenő csavarral a szarufákat fecskefarkú rálapolással összekötő taréjfogópárak közé van függesztve. Alul a függesztőoszlopokra csavarozott füles függesztőkengyelekkel kötjük fel a kötőgerendákat. A függesztőművet a nyomott rúdként működő ferde dúcok teszik teljessé, amelyek a függesztőoszlophoz acélhevederekkel erősített kettős ferde beeresztéssel csatlakoznak.
A ferde dúcok a támaszok közelében terhelnek a kötőgerendákra, melyekhez szintén kettős ferde beeresztéssel csatlakoznak. A talp- és taréjszelemenek mellett az egész szerkezetet hosszirányban mestergerendával is merevítik, amely teljes felületű rovással csatlakoznak a főállásokban lévő kötőgerendákhoz.
Kettős függesztőműveknél a függesztőoszlopok a fogópárokra felültetett középszelemenek alól függeszkednek, két ponton függesztve a kötőgerendát. A függesztőművet a mellszorító gerendák teszik teljessé, mely vízszintes nyomott rúdként köti össze a ferde dúcok felső találkozási pontjait. A mellszorító és a függesztőoszlopok kapcsolatát vállas csapolással alakítjuk ki, míg a ferde dúcok ez esetben is kettős ferde beeresztéssel csatlakoznak a kötőgerendához illetve a függesztőoszlopokhoz. Az oszlopok mellett a mestergerendákat is megkettőzzük, a középszelemenek kapcsolatát pedig könyökfákkal merevítjük a főállásokban.
